Arab, török, kurd és perzsa

Arab Budapest

A Budapesten élő arabok az összes észak-afrikai és közel-keleti országot képviselik. Nem homogén közösség (legfeljebb csak a többségi társadalom szemében): az „arabságnál” jóval erősebbek az etnikai, állampolgársági és a társadalmi státusz meghatározta kötődések, de természetesen jelen van egy mindezek feletti arab identitás is, aminek gyökere a közös nyelv, a közös vallás és kultúra. A Magyarországon élő mintegy 2 200 arab származású bevándorló hat észak-afrikai és tíz közel-keleti állam polgára, majdnem kétharmaduk, 1 400 fő él Budapesten. A legtöbben Szíriából és Egyiptomból érkeztek, együttesen a budapesti arabok majdnem felét ők teszik ki. Az arab származású bevándorlóknak csupán harmada nő, a családosok szerepe mégis jelentős (a 19 évnél fiatalabbak aránya több, mint húsz százalék). Az életkori megoszlás régebbi, megállapodott bevándorló csoportra vall: az átlagosnál magasabb a középkorúak aránya, a nyugdíjaskorúak száma viszont nem jelentős.

A Budapesten élő arab közösség rendkívül heterogén, az egyetemi tanulmányok után idetelepült orvosok, mérnökök mellett sok üzletember és vállalkozó is van; a vendéglátásban és kiskereskedelemben egyre jobban kialakul egy arab profil. A fővárosi pénzváltó üzleteket egészen napjainkig jellemzően arab vállalkozók működtették, de többen közülük  jelenleg mobiltelefonnal üzletelnek (a fővárosi mobilárusok jó része arab származású). Az utóbbi időben egyre népszerűbbek a keleti csemegeboltok, amelyek nem csak az arab diaszpóra igényeit elégítik ki, egyre több tősgyökeres budapesti is ott vásárol fűszert, édességet vagy éppen vízipipába való dohányt. Iskolák, civil szervezetek, valamint két nagyobb muszlim közösség is jelzik, hogy a budapesti arabok otthonra találtak a városban.

 

Török és kurd Budapest

A Magyarországon élő török állampolgárok kétharmada, mintegy ezer fő Budapesten él. Háromnegyedük férfi, és a 20-40 éves korosztályhoz tartozik. Budapesten az 1990-es évek elején jelentek meg a török bevándorlók. Többen Németországból és Ausztriából költöztek ide, a rendszerváltás után megnyíló kereskedelmi, üzleti lehetőségek reményében. A 2000-es évekre a budapesti városképnek is szerves részévé váltak a más európai nagyvárosokból ismert kebabos gyorséttermek. A kezdetben idegenkedő lakosságnak szánt marketingfogásként a terméket sok helyütt „gyros” néven vezették be a piacra, vélhetően a görögországi nyaralások kulináris élvezeteinek felidézésével kecsegtetve. Aztán ez így is maradt, ma majdnem minden török (és nem török) pecsenyesütő gyrosként árulja a kebabot.

A látványos gyorséttermi piachódítás mellett, számos más tevékenységgel is foglalkoznak itt élő törökök. Általában kereskedőként, üzletemberként tevékenykednek, és nagyon aktív kulturális életet élnek. Iskola, kulturális platform és más egyesületek segítenek az identitás ápolásában, és igyekeznek az „őslakosokat” is megismertetni a török nyelvvel, kultúrával és az iszlámmal. Az egyik budapesti muszlim közösség kiterjedt kapcsolatokat ápol az itt élő török diaszpórával és Törökországgal.

A kívülálló számára talán fel sem tűnik, hogy a Budapesten élő török állampolgárok jelentős része kurd nemzetiségű. A fővárosi kurd közösség is aktív kulturális és politikai tevékenységet folytat, és kisebbségben, bevándorlóként élő törökként enyhülnek az otthonról hozott etnikai-politikai feszültségek is, noha meg nem szűnnek teljesen.

 

Iráni Budapest

A főváros legfiatalabb bevándorló közössége. Az 1940-es évek óta élnek kis számban emigráns irániak Budapesten, akik kezdetben a monarchista, az 1980-as évektől az iszlámista üldöztetések elől kényszerültek elhagyni hazájukat, az itt élő irániak többsége mégsem közülük, hanem az itt tanuló egyetemisták közül kerül ki. Különösen az orvosi, természettudományi és műszaki karok vonzóak a gyerekeiket nyugati egyetemekre küldő jómódú városi családok számára, így több száz iráni diák tölt öt-hat évet Budapesten, utána pedig hazatér, vagy más nyugati országban (esetleg Magyarországon) telepedik le. A Magyarországon élő mintegy 1 200 iráni állampolgárból 700 él Budapesten. Többségében férfiak, kétharmaduk 20 és 30 év közötti.

Az egyetemisták mellett jelentős hatással vannak a főváros kulturális és gazdasági életére az itt élő, letelepedett irániak. Számos szőnyeg- és bútorkereskedést működtetnek, vannak iráni ételeket kínáló elegáns éttermek, gyorsbüfék és élelmiszerboltok is. Időről időre kulturális rendezvényeket, koncerteket szervez az itt élő közösség, melyeken a fővárosi lakosság is közelebb kerülhet az iráni kultúrához.



Kapcsolódó írások:


Afi

thumb_afi_02

Fotó: Kóczán Gábor
Bővebben... [Afi]












Ali

01_ali

Fotó: Major Lajos
Bővebben... [Ali]


Ali 2

ali_plaza_low

Fotó: Kóczán Gábor
Bővebben... [Ali 2]


Ashura

thumb_ashura 7cre

Fotó: Hernád Géza

Bővebben... [Ashura]


Dana Hadidi

IMG_8314

Fotó: Szilágyi Stefánia
Bővebben... [Dana Hadidi]




Dzsibrail Besszám

besszamx

Dzsibrail Besszám
grafikus, karikaturista
Fotó: Kóczán Gábor

Bővebben... [Dzsibrail Besszám]


Eran Tal

IMG_8895

Fotó: Szilágyi Stefánia
Bővebben... [Eran Tal]


Haddad-1

thumb_had_11

Fotó: Kóczán Gábor

Bővebben... [Haddad-1]


Haddad-2

thumb_haddad_tanc_05

Fotó: Kóczán Gábor

Bővebben... [Haddad-2]


Haddad-3

thumb_haddad_01

Fotó: Kóczán Gábor

Bővebben... [Haddad-3]


Haddad-4

thumb_haddad_buli_04

Fotó: Kóczán Gábor

Bővebben... [Haddad-4]








Mohammed

deb_nevtelen_low

Fotó: Kóczán Gábor
Bővebben... [Mohammed]


Ömer

o5


Fotó: Hernád Géza
Bővebben... [Ömer]






Said

thumb_said_07

Fotó: Kóczán Gábor
Bővebben... [Said]


Samira-1

thumb_shamira_06

Színházi kapocs.
Fotó: Kóczán Gábor
Bővebben... [Samira-1]


Samira-2

thumb_samira_12

Színházi kapocs.
Fotó: Kóczán Gábor
Bővebben... [Samira-2]


Samira-3

thumb_samira_19

Színházi kapocs.
Fotó: Kóczán Gábor
Bővebben... [Samira-3]


Samira-4

thumb_samira_30


Fotó: Kóczán Gábor
Bővebben... [Samira-4]


Samira-5

samira_ebed_04_low


Fotó: Kóczán Gábor
Bővebben... [Samira-5]








Uri

img_8723

Fotó: Szilágyi Stefánia
Bővebben... [Uri]


Zaid

zaid_07


Fotó: Kóczán Gábor
Bővebben... [Zaid]





header
tovabb_terkephez


Az interaktív térkép segítségével tervezd meg saját, személyre szabott világkörüli utazásodat!

terkep_pici

Ismersz érdekes, multikulturális úticélokat?
Töltsd fel kulturális térképünkre!

uticel_bekuldese