A projekt célja
Rólunk
A projekt célja, hogy megismertesse az ország lakóit a Magyarországon élő migráns közösségek kultúrájával, ezáltal erősítve a kultúrák közötti párbeszédet.
A projekt a 2009-ben sikerrel zajló Bevándorló Budapest című projekt eredményeire és tapasztalataira építve kívánja kiszélesíteni a Magyarországon elő bevándorlók kulturájának bemutatását négy vidéki egyetemi városban (Szeged, Pécs, Debrecen és Miskolc) megrendezendő kulturális eseménnyel. A rendezvényekre utazó fotókiállítást viszünk a 2009-ben készült legjobb fotókból.
A projekt honlapján található interaktív térkép az év során kibővül a négy vidéki város térképével.  Így a rendezvényeken a látogatók hordozható internetes terminál segítségével hozzáadhatnak újabb bevándorlók által működtetett helyeket az adott városok kulturális térképéhez.
Mind a négy egyetemi városban fotóesszé készül az ott élő bevándorló közösségekről, és a budapesti fotóesszéket is tovább bővítjük két újabb közösséggel.
Az Indavideóval együttműködve kisfilm pályázatot hirdetünk, melynek célja a bevándorlók bemutatása. A pályázat győztesei díjazásban részesülnek és a filmeket egy nagy kulturális rendezvényen mutatjuk be.

Kontakt: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

 
header
tovabb_terkephez


Az interaktív térkép segítségével tervezd meg saját, személyre szabott világkörüli utazásodat!

terkep_pici

Ismersz érdekes, multikulturális úticélokat?
Töltsd fel kulturális térképünkre!

uticel_bekuldese